Vaszary Gábor
– vígjáték két felvonásban –
A Vidám Színpadon évekig, több száz előadásban játszották nagy sikerrel a darabot. Vaszary Gábor Az ördög nem alszik és a Meztelen lány szerzője ezzel a bohózatával tette fel a koronát korábbi nagy sikereire. A komédia mulatságos bonyodalmának okozója egy szerelmeslevél, amit hősünk, Gáspár felesége talál meg férjuránál. Ilyenkor mi a teendő? Vallani vagy tagadni? Gáspár ez utóbbit választja, s hogy lebukását elkerülje, egyik legjobb barátját, Bajza Palit kéri meg arra, hogy vállalja el helyette a levél címzettjének szerepét. Minden rendben is lenne, ha váratlanul nem bukkanna fel egy másik barát, aki szintén alibit igazol Gáspárnak. Ez már sok a hitvesnek, és különösen hősünk anyósának, aki amolyan házisárkányként mindenáron be akarja bizonyítani lányának, hogy Gáspár egy alávaló nőcsábász. Azzal bizonygatja állítását, hogy férjére, lánya apjára hivatkozik, aki – mint mondja – „annyiszor csalt meg, hogy már azt sem tudtam, kitől van a gyerekem”. Közben az anyós riadóztatja a jó barát Bajza feleségét is, aki szintén kiakad azon, hogy férje szerelmesleveleket kap, és válással fenyegetőzik. Hősünk, hogy tisztázza magát, döntő ütközetre készül, felkér egy közönséges gépírónőt, hogy játssza el barátjának kedvesét. A hölgyike ügyetlensége már-már végleg lebuktatja az egyik hazugságból a másikba eső férjet, míg végül egy váratlan fordulat, és kiderül, hogy igazából ki, kinek is írta azt a bizonyos kompromittáló szerelmeslevelet.
Gáspár Beleznay Endre
Jolán, a felesége Szabó Zsuzsa
Klárika, a lányuk Nagy Barbara
Mama, Jolán édesanyja Borbáth Ottilia
Pál Straub Dezső
Olga, a felesége Sáfár Anikó
Kondorka, tanár Harsányi Gábor
Hilda Jakus Tímea
Lukács Fogarassy András
Kisasszony Ullmann Kriszta
Rendező: Fogarassy András